|
mindennapok
2007.12.01. 15:54
-Te is bölcsész vagy?
- Ááá, nem, csak elbambultam.
Egy cégnél jogtanácsost keresnek. Bemegy a jelentkező, a felvételis megkérdezi:
- Tudja, nekünk becsületes ügyvédre van szükségünk. Annak tartja magát?
- Igen. Mondok egy példát: apám 15000 dollárt költött a taníttatásomra, amit azonnal visszafizettem neki, amint vége lett az első peremnek.
- És mi volt az első ügye?
- Az apám beperelt a tandíjért...
Költözéskor a munkások együttérzően hallgatják a háziasszonyt, aki elmeséli, hogy meghúzta a derekát a kanapé elhúzásakor.
- Hölgyem, miért nem várta meg, amíg hazaér a férje? - kérdi egyikük.
- Igaz, megvárhattam volna, de úgy gondoltam, könnyebb elhúzni a kanapét addig, amíg nem fekszik rajta.
Két barátnő elhatározza, hogy rendeznek egy görbe estét a férjeik nélkül. Az este jól sikerül, pompásan érzik magukat, kicsit iszogatnak is. Ahogy hazafelé botladoznak részegen, hirtelen mindkettejükre rájön a pisilhetnék.Mivel éppen egy temető mellett vannak, bemennek a sírokhoz, a bokrok közé. Mikor végeznek, azzal a problémával szembesülnek, hogy nincs semmi, amivel megtörölhetnék magukat. Egyikük lehúzza a bugyiját és megtörölközik vele, majd eldobja a ruhadarabot. A másiknak jobb ötlete támad, a mellette lévő síron található virágokról leszakít egy nagyobb levelet. Másnap az egyikük férje szomorúan mondja a haverjának:
- Te, komám, nem tudom hol voltak a lányok, de az én feleségem bugyi nélkül jött haza!
- Az semmi! - mondja a másik. - Te még szerencsés vagy, az enyémnek a seggén egy szalag volt azzal a felirattal, hogy "Sosem felejtünk el, a helyi tűzoltóörs!"
A nyuszika bemegy a medve boltjába, és jó nagyot csap a pultra:
- Kérek egy kiló cukrot!
- Te nyuszika ne csapkodj itt nekem - válaszolja a medve - különben sincs cukor!
A nyuszika másnap megint bemegy a boltba és rásóz a pultra:
- Kérek egy kiló cukrot!
- Nyuszika, ha még egyszer csapkodni fogsz, odaszögezem a kezed a pulthoz.
A nyuszika harmadnap hátratett kézzel szerényen belép a boltba:
- Szög van?
- Nincs! - válaszolja a medve.
- És kalapács?
- Az sincs!
A nyuszika hatalmasat csap az asztalra és így szól:
- Akkor kérek egy kiló cukrot!
Híres fizikusok bújócskáznak a mennyben. Éppen Einstein számol. Amikor eljutott százig, megfordul, és azt látja, hogy Newton mögötte áll, egy földre festett négyzetben. Odamegy hozzá, majd megfogja.
- Ha! Megvagy!
- Tulajdonképpen én 1 Newton vagyok 1 négyzetméteren. Szóval te most Pascalt találtad meg.
Nyuszika ül a szakadék szélén, néz maga elé és egyre csak azt hajtogatja:
- Paci, Paci, Paci...
Arra jön a medve és kérdi:
- Mit hajtogatsz itt te nyuszi?
- Paci, Paci...
- Hol? - néz lefelé a medve.
- Paci..
- De hol? - értetlenkedik a medve. Kihajol, és lezuhan.
Erre nyuszika:
- Maci, maci, maci...
Közvélemény kutatók faggatják az embereket a virtuális szexről. Megkérdezik az utca emberét:
- Magának mi a véleménye a virtuális szexről?
- A milyen szexről?
Aztán megkérdeznek egy informatikus:
- Magának mi a véleménye a virtuális szexről?
- A virtuális micsodáról?
János bá’ bemegy egy nőikalap-üzletbe:
- Jó napot, az anyósomnak szeretnék egy kalapot venni.
- Milyen feje van őnagyságának?
- Randa!
George W. Bush szívrohamot kap, meghal és egyenesen a pokolba kerül. Az ördög már várja.
- Nem tudom, mit tegyek, rajta vagy a listámon, de egyetlen szabad szobám sincs. De mivel neked mindenképpen a pokolban kell maradnod, valamilyen megoldást kell találnom. Van itt néhány különc, akik messze nem annyira rosszak, mint te. Egyet közülük szabadon fogok bocsátani, te pedig elfoglalod a helyét. Eldöntheted, kinek a helyére akarsz kerülni.
- Ez jól hangzik - gondolja Bush, mikor elindulnak.
Az ördög kinyitja az első szoba ajtaját. A szobában egy nagy uszodában Reagan fuldoklik: elmerül, felmerül, elmerül, felmerül...
- Á, nem - mondja Bush - ez nem nekem való, én nagyon rossz úszó vagyok.
Az ördög kinyitja a második ajtót. A szoba tele van sziklákkal és Nixon próbálja a köveket egy fakalapáccsal összetörni.
- Nem, nekem problémám van a vállammal, nagy kín lenne nap mint nap követ törni.
Az ördög kinyitja a harmadik ajtót. A szobában Clinton fekszik a hátán, kezénél és lábánál fogva a padlóhoz kötözve. Clinton fölött Monica Lewinsky guggol és azt csinálja, amihez a legjobban ért. Bush tágra nyílt szemmel bámulja őket, majd megszólal:
- Na, ezt el tudnám viselni.
- Rendben - röhög fel az ördög. - Szabad vagy, Monica!
A szórakozott professzor úr így üdvözli a hölgyismerősét:
- Kezét csókolom, asszonyom. Hogy van a férje?
- De tanár úr, - feleli a nő - én nem vagyok asszony!
- Ne mondja! Nem is tudtam, hogy a férje agglegény!
Egy kisfiú levelet ír a Jézuskának:
"Kedves Jézuska, nagyon szegény családból származom. Kérlek, küldj nekem 10.000 forintot karácsonyra."
A postások nem tudják kézbesíteni, ezért kibontják. Megsajnálják a kisfiút és gyűjtést szerveznek, de csak 5000 forint gyűlik össze, azt mindenesetre elküldik a gyereknek.
A kisfiú egy hét múlva újra levelet küld a Jézuskának, a postások ezt is kibontják. Ez áll benne:
"Kedves Jézuska, te nagyon rendes vagy, de azok a szemét postások lenyúlták a pénz felét."
-Mi az abszolút semmi?
- Egy léggömb, meghámozva.
Kohn el akar adni egy kutyát Grünnek.
- Nagyon ügyes kutya - bizonykodik Kohn - akkorát ugrik mint a Gellért hegy.
Grün megveszi a kutyát, de másnap már panaszra megy:
- Becsaptál Kohn, ez a kutya egyáltalán nem ugrik.
- Miért? A Gellért hegy igen?
Kovács úr kórházba kerül. A munkatársak meglátogatják, és kérdik tőle:
- Mi történt veled?
- Jaj, ne is kérdezzétek! A feleségemnek most volt a 31-ik születésnapja, és megígértem neki, hogy kap 31 szál rózsát, minden évre egyet.
- És?
- Megrendeltem a sarki virágostól, tudjátok, mindig nála veszek virágot. És mivel ilyen jó ügyfél vagyok, az a marha ingyen hozzárakott még 12 szálat.
Tűzoltóságon csörög a telefon:
- Segítsenek ég a házam!
- Lelocsolta vízzel?
- Igen, de még mindíg ég.
- Sajnalom, mást mi sem tudunk tenni.
Ödönke először lát pávát, és odaszalad a papájához:
- Nézd csak, apu! Virágzik a tyúk!
Autózik egy házaspár.
- Drágám, megcsaltalak Józsival - szól az asszony.
Férj egy kicsit begyorsít, de nem szól semmit.
- El akarok válni és elviszem a házat, a kocsit és fizetsz nekem havi öt milliót tartásként.
Férj egy szót sem, csak még vadabbul nyomja a gázt.
- Na és neked kell valami?
- Nem, drágám. Nekem van légzsákom, és most ez minden, amire szükségem van.
-Jaj, fiam - sír az anyós a telefonba - kificamítottam a lábamat. Mit csináljak?
- Sántítson, mama... Sántítson!
A gyerek türelmesen nézi ahogy a pap javítja a keritést.
- Minek köszönhetem ezt a kitüntetett figyelmet? - kérdezi a pap.
- Csak kiváncsi vagyok, mit mond egy pap, mikor az ujjára csap a kalapáccsal.
Az állatorvos elmegy az emberorvoshoz. Az megkérdezi:
- Mesélj, mi a panaszod?
Mire az állatorvos:
- Hja, hát így könnyű!
A farmer lánya hazaérkezik és boldogan újságolja:
- Képzeljétek, Jack feleségül akar venni.
- Megkérte a kezed?
- Még nem, de már lelőtte a feleségét.
-Mit mond a szőke nő, amikor meglát maga előtt 5 m-rel egy banánhéjat?
- ???
- Juj, el fogok csúszni!
Vékony, alacsony kis emberke állít be a nagycirkusz igazgatójához.
- Kérem szépen, volna egy világszámom...
- Ne mondja - néz rá megvetően az igazgató. - És mi az?
- Madárimitátor vagyok, remekül utánozom a madarakat.
- Nagyon sajnálom, de rengeteg madárimitátorunk van.
- Kár! - mondja az emberke, és kirepül a nyitott ablakon.
-Hallom, egyik napról a másikra abbahagytad az ivást! Miért?
- Egyszer olyan részegen mentem haza, hogy kettőt láttam az anyósomból. Na, azóta egy kortyot nem iszom.
A szőke titkárnőt első munkanapján elküldik kávéért. Le is megy a közeli presszóba egy termosszal:
- Elnézést, belefér ebbe a termoszba hat kávé?
- Persze - mondja a csapos.
- Jó, akkor kérek kettőt cukorral, egyet cukor nélkül, egyet tejszínnel és egy kapucinót.
-Felakaszthatom a kabátját, uram?
- Tőlem akár fejbe is lőheti.
-Ki az abszolút jólnevelt bérgyilkos?
- Aki könyvtárban csak hangtompítós pisztollyal dolgozik.
Az orvos méri a beteg vérnyomását, majd a fejét csóválja:
- Vagy a műszerem romlott el, vagy maga halott.
Rendőrök barchóbáznak?
- Tárgy?
- Igen.
- Lehet vele telefonálni?
- Hülye vagy?! Egy hamutartóval?!
Kisgyerek szalad az apjához:
- Apúúú, miért pont az anyut vetted feleségül?
- Hallod, szivem? Már a gyerek is ezt kérdezi!
A sors igazságos: a vaknak jobb a hallása, a süketnek jobb a látása, akinek meg az egyik lába rövidebb, annak hosszabb a másik.
Egy hétéves kislány bemegy az állatkereskedésbe és kérdi az eladótól:
- Elnézést, uram, árulnak itt nyulat?
Az eladó teljesen le van nyűgözve attól, hogy milyen aranyos a kislány. Leguggol, hogy egy magasságban legyen vele, majd mézes-mázosan megkérdezi:
- Hát milyet szeretnél, te kis édes? Fehéret piros szemmel, netán fekete, hosszú szőrűt vagy egy aranyos kis barna színűt, lompos fülecskékkel?
A kislány csípőre teszi a kezét:
- Szerintem a pitonomnak tökmindegy!
Éjjel kettőkor a londoni Mr. Robin ajtaján csöngetnek. Robin álmosan felkel, kinyitja az ajtót:
- Ki az?
- Én vagyok a bostoni fojtogató - szól egy rekedt hang a sötétből -, aki halomra gyilkolja a nőket!
Mr. Robin hátrasiet a hálószobához.
- Szívecském, kelj fel! Téged keresnek.
-Apu, mi ez?
- Feketeribizli.
- Akkor miért piros?
- Mert még zöld.
Egy ember beront az állatkereskedésbe, pórázon maga után rángatva egy jegesmedvéjét, és ráordít az eladóra:
- Hol van az a szemét???
- Milyen szemét? - kérdezi megszeppenve az eladólány.
- Amelyik egy éve eladott nekem egy tengerimalacot!
-Te is bölcsész vagy?
- Ááá, nem, csak elbambultam.
|